Szent Miklós Görögkatolikus Iskola

Böjte Csaba testvér előadása

"Szállást keres a Szent Család"
Adventi gondolatok Csaba testvérrel
Köszönjük a lelki feltöltődést!

Tesióra másképp

Alsó tagozatos tanítványaink is örömmel húzzák magukra a korcsolyát az edelényi kastély kertjében felállított jégpályán. Szakszerű korcsolya oktatás kíséretében sajátítják el a jégen való haladás tudományát.

Magyar nyelv napja

2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
Ebből az alkalomból Kubi Judit tanárnő által felkészített tanulók rövid műsorral emlékeztettek bennünket a magyar nyelv szépségére.

Márton nap

Szent Márton püspök életéről és jócselekedeteiről emlékeztünk meg a 3. d osztály rádiós közreműködésével, és ennek alkalmából libazsíros kenyeret kínáltunk tanulóink számára.

Színház

A Latabár bérlet első előadását, a Csárdáskirálynőt tekintettük meg tanítványainkkal tegnap este. Köszönjük a Miskolci Nemzeti Színháznak ezt a felejthetetlen estét!

Idősek hónapja

Október hónapban szépkorú embertársainkra fokozottabban figyelünk! Ennek apropóján meghívtuk iskolánk falai közé a nagymamákat és nagypapákat. Egy kis műsorral kedveskedtünk nekik, valamint vidám foglalkozásokon vehettek részt unokáikkal, ezzel is kifejezve számukra az irántuk érzett örök szeretetünket és ragaszkodásunkat.
Köszönjük szépen hogy itt voltak velünk!

Megemlékezés

Méltó ünnep
Iskolánk tanulói magas színvonalú műsorral emlékeztek az '56-os forradalom évfordulóján nemzetünk hőseire.
Szívből gratulálunk a 6.a osztály tanulóinak és a felkészítő pedagógusnak, Szőrné Zsigrai Erika tanárnőnek!

Oktatási Hivatal Bázisiskolája cím 2023-2026

Iskolánk ismét elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisiskolája címet a 2023-26-os időszakra.

 

A pedagógiai programunkban is számos újítás kapott helyet, például alsó tagozatban LEGO módszerrel oktatjuk a matematikát (MoreToMath), illetve első osztálytól robotikát is tanítunk gyermekeinknek. Robotika oktatás A LEGO® Education egy komplett oktatási rendszer, amit a "játékon, mint alkotó tevékenységen keresztül történő tanulás" elvét követve fejlesztettek ki. Programozott robotok tervezése, és megvalósítása motorok, szenzorok, kerekek, fogaskerekek segítségével. Két dimenziós tervek (tervrajzok) megértése és abból a 3D modell megépítés.

A padlórobotok mellett a LEGO WEDO 2.0 valamint a LEGO Mindstorms robotok is segítik az aktív ismeretszerzést. Iskolánk a LEGO Education magyarországi mintaiskolája.

Felső tagozatban a 3D nyomtatás rejtelmeibe is beavatjuk tanítványainkat. A STEAM oktatás terén az Óbudai Egyetem bázisiskolája vagyunk. A kreativitás, az együttműködés és a kritikus gondolkodás hangsúlyának köszönhetően a STEAMmódszerek megoldásai erősítik a tanulók bizalmát és fejlesztik a felnőttkorban hasznos készségeket, (kreativitás, kritikus gondolkodás, együttműködés, kommunikáció, manualitás, térlátás, …).

Igyekszünk minél többféle új és hasznos pedagógiai módszert alkalmazni. Két tanítási nyelvű iskola vagyunk. Tanítványaink nagy része szerez komplex, angol középfokú nyelvvizsgát.

Az irotai projektközpontban a hagyományos természetközeli tevékenységeket ismerhetik meg tanulóink. Itt, egy non-formális tanulási környezetben szerezhetnek új ismereteket gyermekeink. Ez a tér a szociális kompetenciák fejlesztésére is kiválóan alkalmas.

Judo

Nagy József edző szeretettel hívja és várja a gyerekeket JUDO edzésekre!