Szent Miklós Görögkatolikus Iskola

Megkezdődött a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak

A mai nappal megkezdődött a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak. Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. Kezdetét vette egy 40 napos utazás, amely a Legnagyobb Ajándék felé vezet bennünket.

Márton-napi libazsíros kenyér és lámpás felvonulás

A Márton nap előtti délelőtt iskolánkban a gyerekek megkóstolták a libazsírral megkent kenyeret, majd a késő délutáni órákban lámpás felvonuláson vettünk részt, ahol közel négyszázan "kerestük" Márton püspököt, akit sikerült is megtalálnunk! Köszönjük a gyerekeknek, a kedves szülőknek, a részvételt, a szervezésben részt vevő kollégáinknak a nap sikeres lebonyolítását!

Székelyhídi fiatalok iskolánkban

Örömmel fogadtuk intézményünkben a székelyhídi Petőfi Sándor Líceum diákjait, akik kilencedikes, robotika szakos középiskolai tanulók. Több órán is aktívan vettek részt. Nyomtattak 3D-ben, programoztak, bepillantottak a STEAM világába és biológia órán a Kárpátokban "barangoltak". Majd a matematika nyelvén pogácsát sütöttek és magyar órán a LEGO segítségével stop motion technikával dramatizáltak. A tanulókat elkísérte Béres Csaba, Székelyhíd város polgármestere, Rákosi Jenő kerületi református esperes, lelkész és Bartha Imre igazgató úr.
Köszönjük kollégáinknak a lelkes szervezést, az órák vezetését és a gyerekek ellátását!

Angol szakmai nap

Nagy örömünkre a Katolikus Pedagógiai Intézet iskolánkat választotta akkreditált angol nyelvű képzésének színhelyéül. A szakmai napon vendégeink megismerkedtek iskolánkkal, nyelvoktatási módszereinkkel, óralátogatáson, módszertani előadáson vettek részt.

Legyél a béke követe!

Október 29-én Miskolcon rendezték meg a "Legyél a béke követe!" versmondó verseny döntőjét. Iskolánk négy tanulója képviselt minket a gálaünnepségen, név szerint: Borsai Blanka (7.b), Farkas Zsófia (8.b), Matesz Lia Zorka (7.c) és Simkó Léna (6.c). Köszönjük a felkészítést Kubi Judit tanárnőnek!

Judo Serdülők Országos Bajnoksága

A hétvégén Cegléden rendezték a Serdülők Országos Bajnokságát, ahol különleges eredményt értek el a judos tanulók, hiszen két Arany érmet és egy Bronz érmet szereztek, közük Fedor Bence már a második Bajnokságot nyerte.

36 kg I .Fedor Bence (Borsodi Judo SE)
55 kg I. Göndör Kristóf (MVSC)
48 kg III. Kovács Réka (Borsodi Judo SE)

Esztramos Via Ferrata

„Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot..."
(Róm 5:3-5)
A mai nap is az Esztramoson találta iskolánk kis csapatát. Öröm látni, hogy tanítványaink egyre ügyesebben, magabiztosabban mozognak a sziklautakon! S, hogy mit tanulunk mászás közben?
Állhatatosságot, kitartást, egymásra figyelést, segítőkészséget, feladat iránti alázatot, de legfőként megtanulunk hálát adni!
S, mi az amit nem teszünk? Nem kapkodunk, nem szóljuk le egymást, nem bújjuk a mobiltelefonunkat és még sorolhatnám.
Jó egy ilyen csapatba tartozni!

Valkó László megyei úszóverseny

Október 29-én rendezték meg a Valkó László megyei úszóversenyt, melyen iskolánk tanulói kimagasló eredményeket értek el:

Megyei Asztalitenisz Diákolimpia

A mai napon rendezték meg az Aszatlitenisz Diákolimpia megyei döntőjét Tiszaújvárosban, amelyen iskolánk diákjai a következő eredményeket érték el:

Történetalkotás a Lego Story Starter segítségével

Az 5. b osztályos diákok ügyesen kapcsolják össze a legózást a meseírással. Munka és szórakozás egyben.