Lelki élet

Karácsonyi ünnepség

Karácsonyi ünnepségünk a görögkatolikus templomban.

A misztériumi játékot a Pillangó csoportos gyermekek előadásában láthattuk.

Az Oltalom Tagóvoda óvodapedagógusainak kis kórusa karácsonyi énekekkel örvendeztette meg az velünk ünneplőket.

Megkezdődött a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak

A mai nappal megkezdődött a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak. Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. Kezdetét vette egy 40 napos utazás, amely a Legnagyobb Ajándék felé vezet bennünket.

Márton-napi libazsíros kenyér és lámpás felvonulás

A Márton nap előtti délelőtt iskolánkban a gyerekek megkóstolták a libazsírral megkent kenyeret, majd a késő délutáni órákban lámpás felvonuláson vettünk részt, ahol közel négyszázan "kerestük" Márton püspököt, akit sikerült is megtalálnunk! Köszönjük a gyerekeknek, a kedves szülőknek, a részvételt, a szervezésben részt vevő kollégáinknak a nap sikeres lebonyolítását!

Rózsafűzér

„Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni” (Pio atya)
Iskolánk is bekapcsolódott abba az imádságába, amelyre a gyerekeket hívják minden év október 18-án. Ez az imádság különösképpen is a világ békéjéért szólt most. Istennek hála, szép számban vettek részt tanulóink ezen az imádságos alkalmon. Köszönet illeti hitoktatóinkat is, hogy segítettek és együtt imádkoztak a gyermekekkel.

Hétkezdő liturgia

Állatok világnapja a Szent Ferenc emlékhelyen

Az Állatok Világnapja alkalmából október 8-án, szombaton az Aggtelek közelében, Jósvafő mellett található kis kápolnánál megemlékezésen vettünk részt. Ez Magyarország egyetlen védett természeti területén lévő Szent Ferenc emlékhelye. A megemlékezést Buzetzky Győző, az Aggteleky Nemzeti Park Igazgatóság nyugállományú igazgatója tartotta, majd a barlangtúrán is sok érdekességet hallhattunk tőle. Köszönjük a meghívást!

Istenszülő Oltalma Ünnep

A görögkatolikus egyházban október elseje jeles nap. Ekkor emlékezünk meg az Istenszülő, Szűz Mária oltalmáról.

Egyben óvodánk neve napja is, mely alkalomból "Mária a bibliában" c. rajzpályázatot hirdettünk meg. A sok szép munkából hagyományunkhoz híven, kiállítást rendeztünk. A helyezettek dr. Orosz Atanáz püspök atyától vehették át az ajándékokat.

Istenszülő oltalma

Október 1-jén az Istenszülő oltalmát ünnepeljük
A hagyomány szerint a 10. század elején a konstantinápolyi Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért Balgatag Szent Andrásnak, ekkor az Istenszülő megszabadította a várost az ostromló szaracén seregektől.

Népszámlálás 2022

Tisztelt Tanárok, Munkatársak, Szülők!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy a digitális anyagok népszerűsítésén túl (videók, plakátok és bannerek, amelyek elérhetőek a www.katolikus.hu honlapon és a Magyar Katolikus Egyház hivatalos facebook oldalán), a gyakorlatban is nyújtsanak segítséget a népszámlálás minél sikeresebb lebonyolításához.

A népszámlálás első szakasza október 1. és 16. között zajlik. Ebben az időszakban mindenkinek lehetősége lesz online kitölteni a kérdőívet, akár otthon, az otthoni eszközein (www.nepszamlalas2022.hu). Életkortól függeltenül mindenkit, így a gyermekeket is számba veszik. Aki ezt nem teszi meg, azt október 17-től személyesen fogják felkeresni a számlálóbiztosok. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok is online fogják kitölteni a kérdőíveket a náluk lévő digitális eszköz segítségével. Előfordulhat, hogy valaki bármilyen okból elfeledkezik a népszámlálás 14. - kötelezően felteendő, de nem kötelezően megválaszolandó - kérdéséről, amely így hangzik: "Mi a vallása, felekezete?" Ebben az esetben pedig csökkenhet a magukat katolikusnak vallók száma.  Abban kérjük támogatásukat, hogy az online kitöltési időszak alatt, saját hitük megvallásán túl, nyújtsanak segítséget minden testvérünknek, különösen az Önökre bízottaknak, hogy a valóban elkötelezetten vallásos, illetve az Egyházunkhoz kötődő emberek megvallhassák katolikus hitüket a népszámlálás alkalmával is. A plébániákat is arra buzdítottuk, buzdítjuk, hogy október október 1-16. között - lehetőség szerint - álljanak maguk is ebből a célból rendelkezésre, illetve vasárnaponként "népszámlálási pontot" működtessenek.

Segítségül mellékelünk egy adatvédelmi állásfoglalást (adatbiztonsági útmutató nyilvános számítógépen, illetve más digitális eszközén történő kitöltéshez) és egy kitöltést segítő plakátot. A plakátot kérjük, hogy lehetőség szerint terjesszék, illetve függesszék ki.

Az ezt követő, október 17. - november 20. közötti időszakra vonatkozóan az MKPK mindenkit buzdít, hogy ha lehetősége engedi, akkor - ahol ez még lehetséges - az illetékes önkormányzatnál mihamarabb jelentkezzen számlálóbiztosnak.

A népszámlálás sikere valóban közös érdekünk: innen tudhatjuk meg, hogy kiket, hány embert képviselünk helyi és országos szinten, ezért mindannyiuk segítségére, részvételére hálás köszönettel számítunk. Népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!

az MKPK Titkársága

 

Népszámlálási kérdőívek önálló kitöltése nyilvános számítógépeken

2022. október 1. és 16. között

Adatbiztonsági útmutató

 

Isten áldásában részesültünk

Tanév kezdés alkalmával ellátogattunk az edelényi  görögkatolikus templomba,

ahol gyermekeink és szüleik Isten áldásában részesültek.

2022. szeptember 08.