Rakacaszend

Beiratkozás és nyílt nap leendő elsősök számára

Beiratkozás és nyílt nap leendő elsősök számára

Iskolánkban a leendő elsősök és szüleik számára nyílt napot tartunk április 11-én 16:00-tól.

A beiratkozással kapcsolatosan az alábbi linkre kattintva találnak információt:

Beiratkozás

 

Óvodai beiratkozás 2024

Óvodai beiratkozás 2024

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

 

Kedves Szülők!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § (2) b) pontja szerint: "A fenntartó dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról."

 A nevelési–oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 20. § (1) bekezdése szerint: „Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé saját honlapján, valamint közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon.

 A Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója fenntartásában működő óvodák nyitottak mindazon családok számára, akik elfogadva az intézmény vallási elkötelezettségét, gyermeküket keresztény szellemiségű óvodai nevelésben kívánják részesíteni és maradéktalanul elfogadják a vallásgyakorlással kapcsolatos óvodai gyakorlatot, amelyet az intézményi alapdokumentumok rögzítenek.

 A jogszabályi előírások alapján a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója a 2024/2025. nevelési évre vonatkozóan a fenntartásában működő óvodákban a beiratkozás időpontját az alábbiak szerint határozza meg:

 

Óvodai beiratkozás időpontja:

Oltalom Tagóvoda: 2024. április 17.-23. 7-16 óra

Rakacaszendi Tagintézmény: 2024. április 18-19. 8-15 óra

 

A beiratkozással kapcsolatos tudnivalók:

Az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárás rendjére a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.), valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) az irányadó.

 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, amely a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évben az iskolai nevelésre-oktatásra készíti fel.

 Az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a gyermek harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

 A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. A gyermek az óvodával jogviszonyban áll, mely jogviszony a beíratás napján jön létre.

 A szülő az óvodai nevelésre köteles gyermekét köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti körzetes vagy a választott óvodába a hirdetményben meghatározott időpontban, vagy köteles az óvodalátogatási kötelezettség alól felmentést kérni.

 Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában (a gyermek lakcímkártyáján) a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.

 Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a felvételi körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

 Azon kisgyermekek esetében, akik 2024. szeptember 1. és 2025. február 28. között töltik be 3. életévüket, kérjük a szülőket, hogy jelezzék felvételi igényüket az óvodában.

 A nevelési év első napja 2024. szeptember 1., az utolsó napja 2025. augusztus 31.


Az eljárás rendje:

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.

A jelenleg az intézmény bölcsődéjében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

 A felvételről az óvoda igazgatója dönt. Óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határideje a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő harmincadik nap. (R. 20. § (1a) h))

Az óvoda igazgatója az óvodai felvételi (esetleges átvételi) kérelemnek helyt adó döntését írásban közli a szülővel. A kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.

 Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda saját belső szabályzatában meghatározott szempontok szerint alakítja ki a felvehető gyermekek sorrendjét.

 A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

 Az óvodai beíratáshoz szükséges dokumentumok:

-       a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonat;

-       a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány;

-       a gyermek TAJ kártyája;

-       a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány és a lakcímét igazoló hatósági igazolvány;

-       a gyermek esetleges betegségét, sajátos nevelési vagy speciális igényét igazoló szakvélemény, orvosi igazolás;

-       a sajátos nevelési igenyű gyermekek esetében az óvodai ellátáshoz szükséges a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata (intézményi kijelölés);

-       ahol csak az egyik szülő  gyakorolja a szülői felügyelet jogot, abban az esetben a szülői felügyelet jogát igazoló hivatalos dokumentum;

-        nem magyar állampolgár esetén: a gyermek státuszát igazoló dokumentum. A szülőnek igazolnia kell, milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén (Nkt. 92. §).

Az óvodalátogatási kötelezettség alóli felmentést kérése:

A szülő előzetesen, tárgyév április 15. napjáig benyújtott kérelme alapján, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. napja után is benyújtható. (Nkt. 8. § (2))

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét az óvoda igazgatójánál (R. 20. § (2c)).

Eljárás az óvodakötelezettség külföldön történő teljesítése esetén:

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét a nevelési évben várhatóan külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvoda igazgatóját is.

 Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételéről:

A sajátos nevelési igényű gyermeknek joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. Az egyes intézményekben az integráltan ellátható gyermekek körét az óvoda hatályos alapító okirata rögzíti.

 Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetére vonatkozó jogkövetkezményekről:

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) a) pontja alapján szabálysértést követ el az a szülő vagy törvényes képviselő és így ellene szabálysértési eljárás indítható, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermekét a megadott időben nem íratja be az óvodába, illetve gyermeke óvodai nevelésben való részvételét a jogszabályban meghatározottak szerint nem biztosítja.

 A jogorvoslati eljárás szabályai az óvodai felvétel elutasítása esetén:

Az óvodai felvételt elutasító óvodai határozat ellen a kézhezvételétől számított 15 napon belül nyújtható be jogorvoslati kérelem az óvoda fenntartójához. (Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója, 3526 Miskolc, Szeles u. 59., Bialkó Mária igazgató.) A kérelmet írásban, az óvoda igazgatójánál kell benyújtani.

 A 2024/2025-ös nevelési évre történő óvodai beiratkozással kapcsolatos teendőkről, illetve az óvodák működésére vonatkozóan a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója fenntartásában működő óvodák honlapján érhetők el tudnivalók. 

Az óvodai beiratkozással kapcsolatban további információ közvetlenül az óvodától kérhető.

 

Barta József 

Főigazgató

sk.

 

 

                                                                     

Óvodáink nyári zárva tartása

Óvodáink nyári zárva tartása

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Tisztelt Szülők!

 

Óvodáink nyári zárva tartása a következőképpen alakul:

 

Oltalom Tagóvoda

 

  1. július 29-augusztus 16. első nevelési nap: augusztus 21

Ügyelet a zárva tartás alatt:       Szent Péter Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde

3770 Sajószentpéter Élmunkás utca 2.

 

 

Rakacaszendi Tagintézmény óvoda

 

  1. július 01-19. első nevelési nap: július 22.

Ügyelet a zárva tartás alatt:       Oltalom Tagóvoda

                                               3780 Edelény Miklós Gyula út 3.

 

 

                                                                                                                      Barta József

                                                                                                                      főigazgató s.k.

Közleménye az óvodai beiratkozásról 2023/2024-es nevelési évre

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Az egyházi fenntartású óvoda nyitott mindazon családok számára, akik elfogadva az intézmény vallási elkötelezettségét, gyermeküket keresztény szellemiségű óvodai nevelésben kívánják részesíteni és maradéktalanul elfogadják a vallásgyakorlással kapcsolatos óvodai gyakorlatot, amelyet az intézményi alapdokumentumokban határoznak meg.

A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § ( (2) b) pontja szerint: „A fenntartó dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (Rendelet) 20. § (1) bekezdése rendelkezik. Eszerint: „Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, valamint közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon.”

A fentiek alapján a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója értesíti a Tisztelt Szülőket a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója fenntartásában működő óvodák beiratkozási idejéről és az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet vonatkozó rendelkezései alapján.

Óvodáink zárva tartása

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Szülők!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy óvodáink nyári zárva tartása a következőképpen alakul:

Oltalom Tagóvodánk: 2023. július 31-augusztus 11. Első foglalkozás napja augusztus 14. hétfő 

Ügyeletes óvoda: Szent Péter Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde Sajószentpéter

Rakacaszend óvoda: 2023. július 03-július 14. Első foglalkozás napja július 17. hétfő

Ügyeletes óvoda: Szent Péter Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde Sajószentpéter

Titkárság

 

 

Ügyeleti rend

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Szülők!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy óvodáink ügyeleti rendje a következőképpen alakul:

Rakacaszendi Tagintézmény óvodája 2022. december 22-től 2023. január 08-ig zárva tart. Nyitás 2023. január 09. hétfő

Oltalom Tagóvoda 2022. december 22-től 2023. január 01-ig zárva tart. Nyitás 2023. január 02.  hétfő

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 

 

Istenszülő oltalma

Október 1-jén az Istenszülő oltalmát ünnepeljük
A hagyomány szerint a 10. század elején a konstantinápolyi Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért Balgatag Szent Andrásnak, ekkor az Istenszülő megszabadította a várost az ostromló szaracén seregektől.

Népszámlálás 2022

Tisztelt Tanárok, Munkatársak, Szülők!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azzal a kéréssel fordul Önökhöz, hogy a digitális anyagok népszerűsítésén túl (videók, plakátok és bannerek, amelyek elérhetőek a www.katolikus.hu honlapon és a Magyar Katolikus Egyház hivatalos facebook oldalán), a gyakorlatban is nyújtsanak segítséget a népszámlálás minél sikeresebb lebonyolításához.

A népszámlálás első szakasza október 1. és 16. között zajlik. Ebben az időszakban mindenkinek lehetősége lesz online kitölteni a kérdőívet, akár otthon, az otthoni eszközein (www.nepszamlalas2022.hu). Életkortól függeltenül mindenkit, így a gyermekeket is számba veszik. Aki ezt nem teszi meg, azt október 17-től személyesen fogják felkeresni a számlálóbiztosok. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok is online fogják kitölteni a kérdőíveket a náluk lévő digitális eszköz segítségével. Előfordulhat, hogy valaki bármilyen okból elfeledkezik a népszámlálás 14. - kötelezően felteendő, de nem kötelezően megválaszolandó - kérdéséről, amely így hangzik: "Mi a vallása, felekezete?" Ebben az esetben pedig csökkenhet a magukat katolikusnak vallók száma.  Abban kérjük támogatásukat, hogy az online kitöltési időszak alatt, saját hitük megvallásán túl, nyújtsanak segítséget minden testvérünknek, különösen az Önökre bízottaknak, hogy a valóban elkötelezetten vallásos, illetve az Egyházunkhoz kötődő emberek megvallhassák katolikus hitüket a népszámlálás alkalmával is. A plébániákat is arra buzdítottuk, buzdítjuk, hogy október október 1-16. között - lehetőség szerint - álljanak maguk is ebből a célból rendelkezésre, illetve vasárnaponként "népszámlálási pontot" működtessenek.

Segítségül mellékelünk egy adatvédelmi állásfoglalást (adatbiztonsági útmutató nyilvános számítógépen, illetve más digitális eszközén történő kitöltéshez) és egy kitöltést segítő plakátot. A plakátot kérjük, hogy lehetőség szerint terjesszék, illetve függesszék ki.

Az ezt követő, október 17. - november 20. közötti időszakra vonatkozóan az MKPK mindenkit buzdít, hogy ha lehetősége engedi, akkor - ahol ez még lehetséges - az illetékes önkormányzatnál mihamarabb jelentkezzen számlálóbiztosnak.

A népszámlálás sikere valóban közös érdekünk: innen tudhatjuk meg, hogy kiket, hány embert képviselünk helyi és országos szinten, ezért mindannyiuk segítségére, részvételére hálás köszönettel számítunk. Népszámláláskor valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk!

az MKPK Titkársága

 

Népszámlálási kérdőívek önálló kitöltése nyilvános számítógépeken

2022. október 1. és 16. között

Adatbiztonsági útmutató

 

Közlemény az óvodai beiratkozásról (Rakacaszend)

Közlemény az óvodai beiratkozásról 2022/2023-es nevelési év

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § ( (2) b) pontja szerint: „A fenntartó dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (Rendelet) 20. § (1) bekezdése rendelkezik. Eszerint: „Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, valamint közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon.”

A fentiek alapján a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda Rakacaszendi Tagintézménye, (3826 Rakacaszend,  Rózsadomb ú. 17.,  OM: 201577 002) értesíti a Tisztelt Szülőket az óvoda beiratkozási idejéről és az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet vonatkozó rendelkezései alapján.