Iskolakert beszámoló

A 2018-2019-es tanév áprilisában „vállalkozó szellemmel” vágtunk bele az iskolakertünk kialakításába. Egyetlen területen voltunk bizonyosak, hogy csapatmunkában lehetünk sikeresek. Mindenki ötletére, tanácsára, tudására, tapasztalatára számítunk. Eseménynaptárunk segítségével a megfelelő időben tudtuk a kerti munkákat végezni.

Első lépesben a talajt készítettük elő: testközelből vizsgálgattuk a giliszták különleges formáját, mozgását, a csigák „elhagyott” meszes héjú házát, a számtalan kis bogár testfelépítését, a hangyák szorgos munkáját: a testük többszörösét bírják cipelni!

Rácsodálkoztunk a magvakra, a palántáinkra, a málna és gyógynövény tövekre. Sokat kellett locsolnunk, lazítgatnunk a talajt, a kártevők ellen (csalánlével, fahamuval) védekeznünk. A növekvő paprika, paradicsom palánták mellé karókat állítottunk, hozzá kötöztük őket, hogy a szél ne törje ketté a magas száraikat. Szemet gyönyörködtető volt látnunk, milyen hálásak a növényeink a gondoskodó munkánkért cserébe. Annyira belelkesedtünk, hogy túlságosan sűrűn ültettük be a kiskertünket, mégis minden növény megtalálta az élethez vezető útját. 

Az újabbnál újabb tapasztalatainkkal kapcsolatos találós kérdéseket  adtunk fel egymásnak, de a többi  iskolatársunk is részt vehetett a játékunkban. A kerthez kapcsolódó idézetek és művészeti alkotások után kutattunk az interneten.

A korai terméseinkből Zöld tálat, Borsósalátát, Karalábé-paradicsom-paprika tálat készítettünk. A gyógynövényeinket megszárítottuk, csomagoltuk és a Mihály-napi vásárban kiárusítottuk. Utánajártunk, melyik milyen nyavalyára való, hogyan lehet őket fogyasztani.  A késői termésekből töklámpást faragtunk, csuhébabát fontunk, a zöld paradicsomot a tantermünk ablakában érleltük, késő őszig zamatos paradicsommal egészítettük ki a tízórainkat.

Köszönjük a szüleink lelkesítő dicséretét, támogatását!

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram fő támogatója az Agrárminisztérium, szakmai lebonyolító szervezete az Iskolakertekért Alapítvány. A tavalyi I. és II. ütem után 2020 februárjában újra indul az Iskolakerti Alapozó Alprogram III. üteme, melyet az Agrárminisztérium mint fő finanszírozó mellett a Kék Bolygó Alapítvány és a Magyar Biokultúra Szövetség is támogat.

Most látjuk be igazán, a járvány idején, mennyire felértékelődött a saját kiskert: a szállítás és tárolás nélkül fogyasztott, helyben termelt, friss gyümölcs és zöldség fogyasztása.

 Az ezzel kapcsolatos ismeretünk, tapasztalatunk most nyerhet valódi értelmet.

A 6.a  és  Szőrné Zsigrai Erika, osztályfőnök

Kapcsolódó hírek

Iskolakóstoló 2024.

Költészet napja 2024.

Lelki gyakorlat