Oktatás 2.0

LEGO, STEM-STEAM továbbképzés

 

Mire is fordíthatná egy pedagógus karácsony előtt az utolsó két szabadnapját? Nem vásárlásra, nem pihenésre, hanem továbbképzésre, ráadásul nem akárhol, hanem Erdélyben. Én is így tettem.

Csaba testvér kérésére kétnapos továbbképzést szervezett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pedagógusai részére az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda. Több mint 20 résztvevő volt kíváncsi a STEM-STEAM módszerekre, több korosztály képviseletében.

December 7-én előadásokat hallgattunk, majd rengeteg új információval a fejünkben tértünk vissza a vacsora helyszínre a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonába, Székelyhídon. Minden továbbképzés ad valamit, de ez felülmúlta a várakozást, információk sokasága gazdagította a résztvevők tudását.

Nyitottság! Ez jellemezte a képzést, aki itt volt, mind nyitott az új, az IKT technológia módszereire. Szokványos módon kihívásnak éljük meg az infokommunikációs eszközök megismerését, most inkább közelebb vitt, mindennapi használati eszközként jelentek meg a modern oktatási eszközök.

Oláh Kata székelyhidi pedagógus vezetésével végighallgattunk több előadást az első napon. Nyitó elmélkedésként Böjte Csaba gondolatit ismerhettük meg, melyben a szövetség, mint erő volt a vezérgondolat. Mi más lehet a mi vezérfonal az oktatásban, mint, hogy szövetségesek vagyunk mi pedagógusok, szövetségben kell álljunk a tanítványainkkal, szövetségben a szülőkkel is. A legnagyobb szövetségesünk azonban Teremtőnk, aki kezünkbe adta az IKT eszközeit is.

Második előadóként Kopasz Anikó ismertette a H-didakt módszereit, rávilágított a jelenlegi oktatás hiányosságaira és lehetőségeire egyaránt.

Kersánszki Tamás az Óbudai Egyetem súlyos adatait közölte a hallgatóság fel, megdöbbentő pl., hogy mit tanít ma az iskola és mi az elvárás a munkahelyeken. Tanultságos és elgondolkodtató, akinek füle volt, meghallotta a lényeget.

Horváth Ádám egy teljesen úgy, projekt alapú módszert mutatott be, nem kétfilléres eszközökkel és helyigénnyel, mégis egy látványos és abszolút a mai kor kihívásaira felkészítő módszerrel varázsolta el a közönséget. A Marker’s Red Box a Jövő városa, egy egyedülálló történetbe ágyazott városépítés, ami lenyűgöz tanulót és felnőttet egyaránt.

Finom ebéd után bemutatót láthattunk óvodás kortól középiskolásig, ezután komplex képet kaptunk az Aktív Magyarország kormánybiztosától a magyarországi turizmus lehetőségeiről. Külön öröm volt a közönség számára, hogy nyáron két erdélyi útvonallal is gazdagodik a bringás vándortábor.

 

Az első napot Hellinger Teodor előadása zárta, melyben egyszerre összerezzentünk világunk bedrótozottsága miatt, másrészt szabadnak érezhettünk magunkat a lehetőségeink tudatában.

Csaba testér miséje méltó zárása volt az első tömény napnak, mely során megerősödtünk és összegeztünk.

A második fél nap csak a gyakorlatról szólt, kipróbálhattunk mindent, amiről előző nap hallottunk. Kezünkbe foghattuk és használhattuk mindazt, amiről előző nap elméleti tudást szerezhettünk.

Őszintén bízom benne, hogy az itt látott eszközök és módszerek több iskolában is helyet találnak, sok-sok tanár és tanuló kap inspirációt, ahogy azt Edelényben is láttam.

Egy ember biztosan tudok, akit meggyőzött!

                                                                                Németh Adél

Kapcsolódó hírek

Iskolakóstoló 2024.

Költészet napja 2024.

Lelki gyakorlat