2017 június 06-án, egy keddi délután a tanodás gyermekeknek egy fantasztikus programmal készültünk. Ellátogattunk a miskolctapolcai Avalon Park Maya játszóparkba. A gyermekek nagy lelkesedéssel és izgalommal várták, hogy birtokba vehessék a játékokat és kipróbálják azokat. A buszról leszállva már várt minket a park Dotto kisvonata, ami felvitt minket egészen a játszóházig. Felfelé menet csodás kilátás tárult elénk. Megérkeztünk. Minden gyermek tátott szájjal bámulta a környezetet és a meseszép helyet, ahová elvittük őket. Odaérkezésünkkor egy gombóc fagylalttal kedveskedtünk nekik. Majd megkezdődött a játszás. Egyénileg mindenki eldönthette, hogy melyik játékot szeretné először kipróbálni. Többféle játék közül lehetett válogatni, mint pl.: zárt spirál csőcsúszda, kötélhíd, óriás trambulin, ágyú, félgömb kitekintő. A gyermekek kedvence ezek közül az ágyú volt. Egymás ellen egy ágyúból kilőtt szivacslabda segítségével kellett eltalálniuk egymást. Az győzött, akit egy labda sem talált el. A napot egy finom vacsorával zártuk az Avalon Park egyik éttermében. A gyermekek hálás köszönetet mondtak, hogy elvittük őket erre a csodás helyre. Hazautazásunkkor már kérdezték is, hogy mikor jövünk legközelebb.