Alsó tagozatos tanítványaink is örömmel húzzák magukra a korcsolyát az edelényi kastély kertjében felállított jégpályán. Szakszerű korcsolya oktatás kíséretében sajátítják el a jégen való haladás tudományát.
Hírek
Hírek
Téli kiállítás óvodánkban
A már hagyománnyá vált téli kiállításunk témája ezúttal a vasút volt. A témához kapcsolódó maketteket a helyi gyűjtők szolgáltatták.
Óvodásaink nagy örömére a modelleket ki is próbálhatták, amiért ezúton is köszönetet mondunk volt óvodásunknak: Göndör Nimród 3. c. osztályos tanulónak, aki rendelkezésünkre bocsájtotta makett gyűjteményét. A fotókon Fazekas János és Kurczveil Szabolcs vasútmodelljei tekinthetők meg.
Hírek
2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
Ebből az alkalomból Kubi Judit tanárnő által felkészített tanulók rövid műsorral emlékeztettek bennünket a magyar nyelv szépségére.
Hírek
Szent Márton püspök életéről és jócselekedeteiről emlékeztünk meg a 3. d osztály rádiós közreműködésével, és ennek alkalmából libazsíros kenyeret kínáltunk tanulóink számára.
Hírek
A Latabár bérlet első előadását, a Csárdáskirálynőt tekintettük meg tanítványainkkal tegnap este. Köszönjük a Miskolci Nemzeti Színháznak ezt a felejthetetlen estét!
Hírek
Október hónapban szépkorú embertársainkra fokozottabban figyelünk! Ennek apropóján meghívtuk iskolánk falai közé a nagymamákat és nagypapákat. Egy kis műsorral kedveskedtünk nekik, valamint vidám foglalkozásokon vehettek részt unokáikkal, ezzel is kifejezve számukra az irántuk érzett örök szeretetünket és ragaszkodásunkat.
Köszönjük szépen hogy itt voltak velünk!
Hírek
Méltó ünnep
Iskolánk tanulói magas színvonalú műsorral emlékeztek az '56-os forradalom évfordulóján nemzetünk hőseire.
Szívből gratulálunk a 6.a osztály tanulóinak és a felkészítő pedagógusnak, Szőrné Zsigrai Erika tanárnőnek!
Hírek
A Magyar népmese napja alkalmából, nagycsoportos óvodásaink a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégiumban megrendezésre kerülő "mesés" délelőttön vettek részt, melyet ezúton is köszönünk!